Sosem fog már kiderülni, miért szerettem meg a könyveket. Persze gyárthatok elméleteket és kamuzhatok könnyes sztorikat, mert ó, olyanokat imádok kreálni… de most nem. Nem. Inkább utólag tudatosult jóságokról prüntyögök egy keveset.
Az olvasás személyes élmény, ugyanakkor közösségi is, és ezt a kettősségét nagyon szeretem. Olvasunk, majd beszélünk, írunk, vitázunk arról, hogy melyik könyv a legjobb, melyik nagyon nem az, melyiket miért szeretjük vagy éppen miért nem. A felfedezés szinte mindig magányosan történik, az eredményeit viszont megosztani muszáj. A feltevéseinket tesztelni kell, és összevetni másokéval. Szóval, az olvasás meghitt, magányos tevékenység, és mégsem az, mert összehozza az embereket. Jobb esetben barátságok kötődnek és kialakul valamiféle szellemi közösség, amihez bárki csatlakozhat, aki szereti a könyveket.
Olvasással nemcsak azokkal tudunk kapcsolatba lépni, akik a véletlen folytán együtt léteznek velünk térben és időben, hiszen tetszés szerint ide-oda ingázhatunk ebben a hatalmas, több évszázadnyi hagyományban. Titkon persze remélem, hogy a téridő ugrás előbb-utóbb beépül a hétköznapi gyakorlatba, de addig egy jó könyv, ami kapukat nyit térben és időben, bármikor jól jöhet. Prózai, tudom én, de egy jó könyvtár, kész időgép.
Az olvasás nemcsak szórakoztató és hasznos tevékenység, hanem szemet gyönyörködtető látvány is. Olvasás, andalgás, nyugodt ejtőzés könyvvel a kézben, erdőben, teraszon vagy éppen a tenger partján – olvasni mindenhol, mindenütt, minden időben és minden mennyiségben lehet!
A nyugalom és a kikapcsolódás pillanatait már felidézni is kellemes, az pedig, hogy a kedvenc hobbim kedvelt festői téma is egyben, egyszerűen szenzációs!
