Mert imád állatokat szerepeltetni, az állatokat pedig szeretjük:
„A kutya időközben eltűnt. Semmi kétség, olyan kutya volt, amelynek mindenféle dolgokra kiterjed az érdeklődése, és mindegyiknek csupán bizonyos mennyiségű figyelmet szentelhetett. Megszaglászván nadrágom mindkét szárát, s mellső mancsát a mellemre téve, úgy érezte, hogy itt az ideje egyéb szórakozás után nézni.”
A nénikém nem talpig úrinő!
Mert megtudod, hogy miért veszélyes elengedett kormánnyal biciklizni, ha egy skót terrier lohol a nyomodban:
„A konstábler, mint mondottam, elengedett kormánnyal hajtott, és e tény nélkül a katasztrófa, midőn bekövetkezett, nem lett volna olyan teljes. Ifjúkoromban magam is eléggé menő bringás voltam – azt hiszem, említettem már, hogy egyszer megnyertem egy kóristafiúk akadályversenyét holmi falusi sportnapon –, így tanúsíthatom, hogy amikor elengedett kormánnyal tekersz, elsőrendű fontosságú az egyedüllét és a tökéletes mentesség a zavaró körülményektől. Csupán egy leheletnyit emlékeztessen is valami egy váratlan skót terrierre, legott hirtelen oldalra tekeredik a bringád. És, mint mindenki tudja, ha a kezek nincsenek szilárdan a kormányon, egy hirtelen oldalra tekeredés bukást von maga után. És ezúttal is ez történt. Egy bukás volt az – éspedig a legpompásabbak közül való, melyeknek valaha is volt szerencsém szemtanúja lehetni –, amiben a törvény eme tisztviselőjének része volt. Egyik pillanatban még velünk volt, vidámsággal és derűvel eltelten, a következőben pedig az árokban hevert, karok, lábak és kerekek afféle franciasalátájaként, oldalán a terrierrel, amely azzal a meglehetősen sértő, erényes önelégültséget árasztó kifejezéssel nézett le rá álltában, melyet gyakran figyeltem meg skót terrierek ábrázatán az emberiséggel való összekoccanásaik alkalmával.”
Gáz van, Jeeves!
Mert olyan novellacímekről esik szó, mint például A HALÁLPÁLCA:
„Az volt a szokása, hogy először kitalált egy jól hangzó címet, és utána kerítette köré az odaillő kalandot. Előző este egy ihletett pillanatában e szavakat firkantotta fel egy boríték hátoldalára: A HALÁLPÁLCA. Most döbbent iszonyattal meredt erre a címre, mint a vegetáriánus, aki hernyót talál a salátájában. Tegnap még oly ígéretesnek látta ezt a címet, oly sok lendületet, lehetőséget sejtett mögötte. Látszólag még mindig vonzónak mutatkozott, de most, hogy elérkezett a pillanat, amikor történetet kellett kovácsolnia hozzá, megnyilvánultak a fogyatékosságai.
Mi az, hogy halálpálca? Hangzani jól hangzik, de ha lehozzuk a valóság talajára – mi az? Nem lehet halálpálcáról novellát írni anélkül, hogy az ember tudná, mi a halálpálca; másfelől viszont, ha már ilyen remek címet eszelt ki, nem teheti meg, hogy simán kihajítja.”
Valami új
Mert sajátosan értelmezi a műalkotások hasznosságát:
„Miközben a falhoz tapadva állt, fölötte egy elég nagy méretű olajfestmény függött, melyen egy térdnadrágot és háromszögletű kalapot viselő fickó egy nőalakot bámult, aki valami madárféléhez látszott füttyögni – galambhoz, ha nem tévedek, vagy gerlicéhez. Egyszer-kétszer, mióta e szobában voltam elszállásolva, fölfigyeltem már e képre, sőt mi több, annak idején arra gondoltam, hogy Dhalia néninek ezt nyújtom át összetörésre „A gyermek Sámuel imádkozás közben” című alkotás helyett. Szerencsére nem így tettem, mert különben Gussie nem lett volna abban a helyzetben, hogy letépje a falról, és egy tetszetős csuklómozdulattal fejbe csapja vele Spode-ot. Azért mondom, hogy szerencsére, mert ha volt valaha fickó, akire ráfért, hogy olajfestménnyel csapják fejbe, hát ez a fickó Roderick Spode volt.”
Gáz van, Jeeves!
Mert ha egy kis méregzsák dühében az asztalra csap, majdnem biztos, hogy Wodehouse már odakészített valami szúrósat, amibe méregzsák beletenyerel:
„Vén Bassett öklével az asztalra sújtott – ráütve, nem kis örömömre, egy hegyével fölfelé álló iratkapocsra. Az ezáltal előidézett testi gyötrelem szilajságot kölcsönzött szavainak.”
Gáz van, Jeeves!
Mert így írja le a hőseit:
„Cornelius úr hosszú fehér szakállt viselt, amely némiképp egy druida pap méltóságát kölcsönözte megjelenésének, a fiatalember pedig, akit Widgeonnak szólított, mintha csak valamely mutatósabb és drágább fajta szórakoztató magazin hirdetési rovatából lépett volna elő.”
Szajré a budoárban
Mert, és talán ezzel kellett volna kezdeni, a sok történés után garantált a boldog vég:
„Csiga szállt a légbe, és pacsirta kúszott a gallyakra – avagy inkább fordítva – és Isten fent volt az égben, s mily boldog volt a világ! És kisvártatva a szemek lecsukódtak, az izmok elernyedtek, a légzés csendessé és szabályossá vált, és az álom, mely valamit csinál – hogy mit, már elfelejtettem – a gond valamilyen gubancával, elborított gyógyító hullámával.”
Gáz van, Jeeves!
