Hitvány, jobb esetben gyarló férfiak, ostoba, jobb esetben tapasztalatlan nők botorkálnak bálról bálra, hogy teljen az idő, míg összejön az igazán jó parti. Közülük alig akad néhány, aki képes megőrizni józan eszét és méltóságát sorsának súlya alatt, vagy egyszerűen csak élvezni az életet. A józan ész és a méltóság elvesztése rendkívül mulatságos tud lenni persze, Jane Austen imád kacarászni ezeken az emberbőrbe préselt zombikon, de ettől függetlenül a Büszkeség és balítélet könnyed vidámságba csomagolt szomorúsággal van tele. A jók természetesen jutalmat kapnak a végén, de addig el is kell jutni, és az út nem boldogsággal van kikövezve. Ez nem tipikus lányregény.
Ó, azok a régi szép idők!
„Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség. Ez az igazság oly mélyen bevésődött a vidéki családok lelkébe, hogy ha ilyen ember csöppen a szomszédságukba, rögtön egyik vagy másik leányuk jog szerinti tulajdonának tekintik, még ha nem ismerik is érzéseit vagy nézeteit.”
Úgy tűnik, az eladósorban lévő lányokkal bíró vidéki nemesség fő tevékenysége a férjfogás volt akkoriban. Ha a környékre nőtlen egyed érkezett, kíméletlenül levadászták, de legalábbis tettek egy próbát. Ha sok eladósorban lévő lány élt a környéken és ritkán vetődött arra nőtlen férfi, és egy, vagy kettő hirtelen megjelent, indulhatott a versenyfutás. Igazán felemelő élmény lehetett részt venni egy ilyen helyezkedős, sorban állós, stipi-stopi eseménysorozaton. A lányok minden bizonnyal átérezték női mivoltuk méltóságát, és biztos, hogy a fiúk sem untak bele.
És itt kezdődik a szomorúság, mert amennyire mulatságosak Mrs. Bennet praktikái és nyomulása Mr. Bingley-re, annyira lehangoló, ha belegondolunk, min nevetünk valójában. A nők kiszolgáltatottsága elég egyértelmű. Jellemük hibáit egzisztenciális és műveltségbeli kiszolgáltatottságuk fokozza nevetségessé. Mrs. Bennet gondolatai egyszerűek, de praktikusak is, nem gondolkodhatna másképp. Férje, Mr. Bennet halála esetén lányai nem örökölnek semmit, évjáradéka és birtoka Mr. Bennet testvérének a fiára, Mr. Collinsra száll, vagyis, ha addig lányai nem mennek férjhez, például Mr. Collinshoz, az egész család földönfutóvá válik, se otthon, se bevétel. Zsír! Örökség nincs, munkát vállalni nem lehet, szakmát szerezni nem lehet – a független, önmagát eltartó, saját sorsát irányító vagyontalan nőt még nem találták fel – egyetlen kiút a házasság.
Milyen kár, hogy a boldog házasság, ahogy Charlotte Lucas mondja, és ahogy ezt sok bizarr párkapcsolat alátámasztja Jane Austen műveiben, tisztán a szerencse dolga. Mert ott van Mr. és Mrs. Hurst. Mr. Hurst rangot hozott a házasságba, Mrs. Hurst meg pénzt. (Ó, hát ez a legjobb parti, amiről álmodni lehet!) De Mr. és Mrs. Hurst mégsem boldog. A regény során kb. egyetlen szót sem váltanak egymással. Mr. Hurst szeret inni meg enni, Mrs. Hurst meg imádja az ékszereket. Ez azért jó, mert külön-külön is elszórakoztathatják magukat.
Aztán ott van Mr. és Mrs. Bennet. Ők állítólag szerelmesek voltak egymásba, ezért történhetett, hogy Mr. Bennet a rangján alul nősült, Mrs. Bennet ugyanis nem nemesasszony. (egyfelől: Skandalum! másfelől: Ó, milyen cukik!) De Mr. Bennet hamar kiábrándult butácska feleségéből. Mrs. Bennet imádja a pletykákat, Mr. Bennet viszont ki nem állhatja őket, így aztán gondosan ügyel arra, hogy minél több időt töltsön távol a feleségétől és a gyerekeitől. Engedjék meg, hogy gratuláljunk!
Háromból egy azért összejön, mert ott vannak Gardinerék is. Két kiegyensúlyozott, kedves ember, hasonló érzésekkel és gondolatokkal, tisztelettel és szeretettel egymás iránt.
A társadalmi nyomásnak nehéz ellenállni, a társadalom pedig azt diktálja, gyarapodj házasság által, azt nem követeli meg, hogy boldog légy benne
„- Jane Bennetet rendkívül nagyra becsülöm, igazán édes teremtés, és szívből kívánom, hogy jól férjhez menjen. De attól félek, hogy ilyen szülőkkel és ilyen közönséges rokonsággal semmi kilátásra sincs erre.” (Mrs. Hurst)
Gardinerék boldogsága ellenére a helyzet lelombozó. Bingley, Jane, Elizabeth és Darcy kivételével nemes urak és hölgyek árulják szép ruhákba bújtatott testüket, miközben a családjuk mohón lesi, mikor sikerül végre túladni a portékán. Minél szegényebb, minél kiszolgáltatottabb a család, mohóságuk és elkeseredettségük annál nagyobb.
A pénz és a rang nagy úr, dróton rángatja őket. Kis túlzással a szereplők homlokára van tetoválva éves jövedelmük összege, és ez nagyban meghatározza, hogy személyüket, tulajdonságaikat, vagy szokásaikat hogyan értékeli a társaság. A gazdagokat, akármilyen furák, vagy kiállhatatlanok is, szépnek és jónak kell tekinteni, míg a szegények a legcsodásabb emberi tulajdonságok birtokában is szánalomra méltók lehetnek csak.
Látszólag mindenki szabad, vagyis mondhat nemet egy házassági ajánlatra, de még azok is tudják, (például Elizabeth) akik szerelemből akarnak házasodni, hogy a boldogság pénz kérdése is, meggondolatlanul dönteni nem lehet. A jobbakban győz a racionalitás és próbálnak megbékélni a helyzetükkel, a rosszabbaknak meg marad az elvtelenség és a haszonlesés. Őket aztán tényleg dróton rángatja a pénz és a rang, élő marionett bábuk. A szegény Wickham például udvarol Lizzynek, de amint rájön, hogy pénze nincs, lefarol és Miss Kinget kezdi táncoltatni, aki jelentős összeget örökölt.
De a gazdagabbak sem maradnak ki a szórásból. A főúri prédára hajtó gőgös Miss Bingley, amint vetélytársat szimatol Elizabeth-ben, méltóságáról megfeledkezve lemegy kutyába, hogy a legkülönfélébb módokon ócsárolja őt Darcy előtt. Darcy válaszul ekézi őt rendesen, de Miss Bingley ezt mintha nem is hallaná. No igen, Pemberley az Pemberley, egy főnemes meg remek férjjelölt, akkor is, ha tudomást sem vesz rólunk. Ugyan, mi szükség tartásra, büszkeségre, vagy méltóságra, ha egyszer kifoghatod a nagy halat?
Nem kérdés, az így összeerőlködött házasságok többsége, ha egyáltalán összejön, aligha lesz boldog, de nem is ez a cél. A társadalmi nyomásnak nehéz ellenállni, az pedig azt diktálja, gyarapodj házasság által, azt nem követeli meg, hogy légy boldog benne. Pedig a boldog házasság fontos, ahogy ezt Mr. és Mrs. Bennet példája is mutatja.
Két egymástól elhidegült emberből nem lesz jó szülő, a rossz szülők pedig képtelenek felkészíteni gyerekeiket az életre. Persze felkészülni az életre Longbournban nem lehetett könnyű, ha az élet alatt nem a kilégzést/belégzést+extrákat értjük némi pletykálkodással körítve. Ugyanazok az arcok, ugyanazok az emberek, korzózás a birtok és a merytoni divatárubolt között nem ad elegendő tapasztalatot. Továbbá az sem pallérozza az elmét, ha egyetlen kihívása a páratlan napokon azt hallgatni az anyjától, hogy hogyan nyerje el a férfiak tetszését a nő, a párosokon meg azt, hogy apátok meghal és mi mind nincstelenek leszünk. Ehhez jön még egy kedves, mindenen gúnyolódó, de igazából nemtörődöm apa, aki vicces, ám gyenge akarata és cseppet sem családbarát viselkedése miatt rendkívül kártékony a gyerekei életére nézve. Lydia nagyszerű házasságát a szoknyabolond, szerencsejátékos, mindenkit átejtő Mr. Wickhammel nagyban elősegíti ez a remek családmodell, ami láss csodát, egy meggondolatlanul összehozott boldogtalan házasság eredménye.
A család fontos, de azért nem fétis
„Ha Elizabeth csak a maga családi tapasztalatai alapján ítél, nem alkothatott volna valami kedvező képet a házastársi boldogságról vagy az otthon örömeiről. Apját annak idején rabul ejtette a szépség és fiatalság, s a jó kedély látszata, melyet a szépség és fiatalság kelteni szokott, s olyan nőt vett feleségül, akinek fogyatékos értelme és kicsinyes gondolkodása már házasságuk elején véget vetett minden igazi vonzalomnak. A tisztelet, megbecsülés és bizalom örökre eltűnt, s Mr. Bennet álmai a családi boldogságról mind összeomlottak.”
Jane Austen szerint a minden szempontból előnyös, boldog házasság fogalma – csak úgy, mint Mr. Darcy művelt nőket illető eszménye -, nagyon sokat foglal magában. Az élet pénzbe kerül, szerezni meg elég nehéz, ha egyébként nincs, szóval vagyon és kilátásban lévő örökség kell, hogy legyen. A pártfogó nem jó megoldás, (jó példa erre Mr. Collins) a szabad és minden korlátoltságtól mentes független szellem, a nyugodt, mérsékelt magatartás, a szeretetteljes és szerethető jellem, ami a Büszkeség és balítéletben vonzóvá teszi a férfit a kellőképp magas jövedelemmel rendelkezők luxusa. Ilyen Mr. Darcy, Mr. Bingley és ilyen Mr. Gadiner is.
A szegénység nem csupán fizikailag létező dolgok hiánya, hanem rossz átok, ami megtöri és eltorzítja a lelket: meghunyászkodóvá (Mr. Collins), alakoskodóvá (Mr. Wickham), vagy keserűvé (Mr. Bennet) tesz, ilyen emberekből viszont nem lehet megfelelő társ.
A nők anyagi helyzete lehet ingatag, de ahhoz, hogy boldoggá tudják tenni férjüket kifinomultnak és eszesnek kell lenniük. No, ők sem váltják meg a világot: kézimunka, rajz, tánc, zene, ének, és modern nyelvek a gazdagabbak esetében – műveltségük ebben a körben mozog. Egyedül Mr. Darcy tartja fontosnak ezeken kívül, hogy a nők sokoldalú olvasással műveljék elméjüket.
Bár Jane Austen sokszor gúnyolódik, vagy épp felcsattan azon, hogy a nőknek csak ennyi jár, pozitív hősnői érdeklődést mutatnak a művészetek iránt. De más dolgok iránt is. Van hobbijuk, szeretik a természetet, szeretnek sétálni, táncolni, vagyis az élet földhözragadt dolgain kívül mással is tudnak és akarnak foglalkozni, és amennyire helyzetük engedi, irányítani szeretnék a sorsukat. Nem sietnek a házasságba/szerelembe, van idejük megismerni önmagukat és megfontoltan választani, netán szerelembe esni. A család fontos számukra, de nem fétis. A méltóságukhoz és az önmagukhoz való jogukat nem áldoznák fel; családi és egyéni boldogságuknak kéz a kézben kell járnia nem pedig egymást kizárva.
A legfontosabb összetevő természetesen a szerelem. De ez sem lehet ám akármilyen! A vonzalom, ha pusztán érzéki, mint Mr. és Mrs. Bennet, vagy Lydia és Wickham esetében, hamar elmúlik, a házasság meg két unott, az évek során (amit nagy valószínűség szerint szex és gyengédség nélkül töltenek el) különc vagy idegölő mániákba menekülő idegen kényszerű együttélésévé válik. Akinek esze van, a szíve meg a helyén, kivárja, hogy az érzéki vonzalmon túl megkívánja a másik lelkét és szellemét is. Na, ja, az élvezhető párkapcsolat bizony testi, lelki és szellemi egység. És húzhatod bátran a szád, ez még mindig így igaz!
