A legszebb nem szín a fekete

Egy gyakorlott álmodozó (Mindig kell egy térkép) szépen felcímkézve, csokrokba kötve tárolja az emlékeit, így aztán mindig tudja, hogy mit hova tett, és mit hol keressen. Ha elő kell hívnia valamit, csak kimondja a varázsszót, és máris előtűnnek az egymáshoz kapcsolt elemek.
A csokrokba kötés akkor működik a leghatékonyabban, ha egyedi, vagyis ha a címke és a csokorba kötött elemek is jelentenek valamit a kötözőnek. Elég valószínű, hogy olyan kategóriákat választunk, ami ilyen vagy olyan okból a szívünknek kedves. Én most példaként a fekete színt választottam. Mert sokan szeretik. Köztük én is, természetesen. És persze azért is, mert ez az egy szín sokszínű: a fekete lehet elegáns és menő, mint az ébenfa és a párduc, vagy szurtos, mint a szén és a szurok, finom, mint az áfonya, a ribiszke, a keserű csokoládé és a kávé, megnyugtató, mint fejünk felett a csillagos égbolt, és ijesztően baljós, mint a fekete macska, vagy a gyilkos természetű fekete özvegy.
De, miért lenne a címke felirata egyszerűen fekete? Cifrázni jó dolog, szóval legyen inkább: A legszebb nem szín a fekete.
Ha felidézem magamban a fekete színt, eszembe jut, hogy izgalmas, elegáns, titokzatos és erős. Aztán pedig az, hogy mennyire passzolnak ezek a tulajdonságok azzal a képpel, ami bennem él a nőkről. Innen pedig, mert már nincs menekvés, egyenes út vezet azokhoz a művészekhez, akik mindezt formába is öntötték. Legyen határozott, törékeny, elegáns, vagy éppen darabos, ezek a feketét viselő nők figyelmet érdemelnek.